logok

Mesebeli valóság

Az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete szervezésében Mesebeli valóság címmel nyílt kiállítása Horváth Hajnalka festőművésznek a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Galériájában. A kiállításon bemutatott 35 kép válogatás a békési születésű művész alkotásaiból.

gapix 200917 150439 g 4609A7A9F 75C2 2EC1 CDF3 23F2FC2C4EF3

Horváth Hajnalka Békésen született, jelenleg is szülővárosában él. Tanulmányait Békésen, Békéscsabán és Budapesten folytatta. Már középiskolás korában nagyon szép sikereket ért el ruhatervezés területén.

(Miénk a Jövő Pályázat: Fantázia ruha kategória I.helyezés 1996-ban, Ifjúsági Divattervező Nagydíj 98': Különdíj, 1999. Aranyvarrótű Országos Szakmai Iskolai Pályázat: Különdíj)

A húszas évei elején egy betegség következtében egy ideig úgy tűnt, hogy fel kell adnia álmait, DE „Tenni akartam azért, hogy jó jövőm legyen. 20 évesen otthon ülni betegen, ezt nem tudtam elfogadni. Azóta megtaláltam a helyem és az alkotás mindenért kárpótol”

Orvosai mellett ő is harcolt azért, hogy újra tudjon járni, és hogy fájdalmai megszűnjenek.

Mentorának Csuta György festőművészt tekinti, aki meghívta Nemzetközi Alkotótáborába, illetve lehetővé tette számára, hogy 2009-ben a Kaval-kád című festményével a Gerbeaud Cukrászda által szervezett Adventi Kalendáriumba meghívott kortárs művészek egyike lehessen.

(Adventi Kalendárium: a Gerbaud ház homlokzatát óriási adventi kalendárium díszíti. Az adventi ablakok két-két fény -és hangjáték kíséretében nyílnak ki, és kortárs művészeti alkotások felnagyított képeit rejtik.)

A gyerekek világa mindig is nagyon közel állt hozzá, „…nem is tudom hogyan és mikor, de egy mesevilágba csöppentem és most már mindent ilyen" színben" látok... A jelen valóság eseményeit, élményeimet, véleményemet egy kis viccel, vagy iróniával próbálom életre kelteni és másoknak is megmutatni. Ebben a szellemben alkotok nap mint nap, így aztán nagyon élvezem az életem.”

Az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesületét több alkalommal támogatta, mind a két jótékonysági rendezvényre ajánlott fel egy-egy képet, hiszen az est céljával, a Békés Megyei Központi Kórház (BMKK) Gyermekosztályainak támogatásával maximálisan egyetért. 2019-ben festménye az est egyik ausztrál vendégének a tulajdonába került.

„Feladatomnak tekintem, hogy másoknak is adjak e csodából, ezért nagyon sok képet adományozok és ajándékozok jótékonysági bálokra, intézményeknek és sokszor csak úgy magánszemélyeknek, mert szeretek másokat boldoggá tenni!”

Életét a művészet és az oktatás tölti ki.

A kiállítás 2020. október 12-ig látható a Pándy Galériában, majd Békéscsabán, illetve Budapesten lesz megtekinthető.

A kiállításon látható alkotások megvásárolhatóak, érdeklődni az alábbi telefonszámon lehet: 70/ 618 49 94.

A képekért köszönet illeti Gazsó Jánost.